Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elizabeth Moon: A sötét sebessége

2009.09.10

Elizabeth Moon: A sötét sebessége

 

Megpróbáltam, nem ment. Nem tudok úgy írni a regényről, hogy ne legyek elfogult, hogy ne mondjam azt: sajnálnám, ha a benne leírtak megvalósulnának. Legalább is úgy nem, ahogyan a történet zárul.

„Kicsi fiam! Írnom kellene az autizmusról. Mit írjak? Mondd meg nekem, milyen autistának lenni?” Kérdeztem, autista fiamtól, mire azt felelte: „Rossz.” Hogy miért, arra már feleletet nem kaphattam, számítottam rá. Később elő lehet majd hozakodni ismét a kérdéssel, mert az autistáknál is érnek és változnak a dolgok. Ők is kutatnak a múltban és elmélkednek a jövőről, csak egészen más értékrendek mentén, mint mi. Visszaemlékeznek, kombinálnak és következtetnek, csak a folyamat nem olyan gyors, mint nálunk. A sötét sebességén a történet végéig töprengő autista Lou is vissza-visszatér a „normálisak” által felvetett kérdésekre, és végül mindig talál önmagának megnyugtató választ.

A regény, a nem túl távoli jövőbe helyezi az autizmus problémáját, oda, ahol már olyan fejlett az orvostudomány, hogy megállapítható az autizmus a magzati korban és azt, „gyógyítani” is képesek. Ha ez mégsem sikerülne, akkor közvetlenül a születés után kezelhető a „probléma”. A felnőtt autisták, egészen történetünk időpontjáig voltak kénytelenek „elviselni” autisztikus magányukat, és mi, olvasók, tanúi lehetünk az autisták jóhiszeműségét kihasználni szándékozó Mr. Crenshaw terveinek, valamint a gyógyszerkutatók erőfeszítéseinek, hogy kísérletükhöz megfelelő, és főleg önkéntes kísérleti alanyokat találjanak. Hadilábon áll ugyan a mű, azon fejtegetése, hogy az autista majmokon elvégzett kísérlet sikeresnek bizonyult, mert nem nagyon merjük hinni, hogy kimutatható a szociális és kommunikációs deficit a majmoknál. De akár hisszük, akár nem, felmerül bennünk a kérdés: valójában akarjuk-e, hogy a vívást – de más egyéb játékokat is - nem a győzelemért, hanem a játékért kedvelő, Marjoryt távolról imádó Lou megváltozzon?  Együtt éljük át vele a legfőbb dilemmát, hogy vajon problémának tekinthető-e állapota, és gyógyítani szükségeltetik-e az autizmusa? Mi is érezzük, hogy meg kellene változnia valaminek, de inkább szeretnénk, ha a környezte alkalmazkodna, és Lou megmaradna nekünk olyan kiszámíthatónak, jóságosnak, szerénynek, amilyen a történetben megismerhettük. Többször is kérdezzük: meg kell változtatnunk az autistákat? Nos erre maga a regény sem adja meg a megnyugtató választ, inkább ránk bízza a döntést.

Tény, hogy jelenünkben megsokszorozódott az autisták száma. Vajon miért? A könyv olvasása közben fel-felvillan, hogy jó lenne nem szótlanul elmenni a környezetszennyezés, a kőolajszármazékokat használó kozmetikai-, a vegyszerező, a soha nem ellenőrzött adalékokat felhasználó élelmiszeripar mellett. Az emberi szervezet bonyolult rendszer, és egyáltalán nem tudjuk, ezek az anyagok hogyan hatnak az egyes emberre. E gondolat akkor merül fel bennünk, amikor az élelmiszerek és a tisztálkodó-szerek közötti Lou válogat, ami jól szemlélteti az autisták különc világát, de akaratlanul is felhívja figyelmünket arra, hogy talán nekünk „normálisoknak” sem ártana ezekre jobban oda figyelni.

Minden, ami ismereteink körén túl található, hihetetlennek, fantasztikusnak hat. Az emberek inkább vonzódnak ahhoz, ami hasonló hozzájuk (lám, Istent is ember alakúnak alkották) és félnek attól – nem is értik –, aki más, aki másként gondolkodik, aki különcködő. És ha nem értik, akkor az „rossz”, amit meg kell változtatni, vagy el kell pusztítani.  Így van ezzel főhősünk egy „barátja” is - Lou legalábbis mindvégig annak tartja -, aki úgy véli, az olyan „szörnyszülötteknek”, mint amilyen Lou, az állatkertben van a helye.

Lou sokakban bízik, bár nem érti az emberek, miért veszekszenek, ez egy autista nem ért. Azt sem, hogy miért nincs idejük a normális embereknek egy-egy gondolat körül elidőzni, lazítani, kikapcsolódni, átadni magukat a csöndes magánynak. Azt sem érti, ha a szavakat rövidítik, ha hosszan fogalmaznak és nem egyértelműen, és megzavarodik, ha gyorsan beszélnek hozzá.

Lou egy olyan világba született, ahol mindent megkapott, amire beilleszkedéséhez szüksége volt. Gyakorta el is gondolkodik azon, vajon ha neki illedelmesen kell viselkednie, és pontosan fogalmaznia, akkor ez másokra nézve miért nem kötelező?

E. Moon regényében többféle ember szemszögéből láthatjuk az autistákat, belekóstolhatunk az autista emberek gondolkodásába, és az írónő ezernyi kérdést szegez nekünk. Olvasás közben többször is felmerülhet bennünk a kérdés: Miért vannak autisták? Miért teremt a természet olyan embert, akivel csak a baj van? Van értelmetlen teremtés? Van-e két egyforma falevél, ember vagy kő?

Ha azt olvassuk, hogy olyan dolgokat kell tanítani, olyan környezetet kell teremteni, amely felkészíti az autistát a jövővel való szembenézésre, amely segíti, hogy figyelmét koncentrálni tudja, nem jut az eszünkbe talán, hogy az ilyen módszer, az ilyen tananyag, az ilyen környezet mindenki másnak – a normálisnak – is a lehető legjobb volna?

Hisszük, hogy a világ a harmóniára törekszik, ahogyan az elszabadult víz is kiegyenlítődni akar. Ha azonban a harmónia sérül, az egyensúly elveszni látszik és közelít egy kritikus pont felé az egyoldalúság. Legyen szó erkölcsről, pénzügyi világról, gazdasági trükkökről, az élő természet figyelmeztető jeleket küld. Az autisták a Csillagok Küldöttei, akik élő jelképei az egyszerű emberségnek, a jóságnak, az őszinteségnek. Mintegy tükröt tartanak az emberiség elé, és ha végre hajlandók lennénk bele nézni, akkor meg is láthatnánk, hogy civilizációnk mennyire torz. A Csillagokból hozott tükörben láthatóak lennének, torz értékeink, a harsogó „megmondom, hogyan gondolkozz, miről, mit tarts, hogyan élj” pökhendi tanításaink. De nem vagyunk hajlandók ebbe a tükörbe nézni, helyette inkább őket akarjuk megváltoztatni, hiszen amit mutat nekünk, az, bizony nem arról szól, amiért igazán szerethetnénk önmagunk. Ha az emberek ráébrednek arra, hogy erejük kozmikus, hogy emberi értékeiket nem a megszabott normák, a világ divatcégei, a vezető márkatermékek tulajdonlása határozza meg, akkor ők ugyan mitől lesznek még gazdagabbak?

Sok embertől halljuk, hogy depressziós, hogy boldogtalan, mert nem futott be fantasztikus karriert, nem láthatta a világ összes szépségét, nincs milliókat érő gyémánt nyaklánca, palotája, nincs elég jól működő kapcsolati hálója, nincsen elegendő barátja, és kevesen vannak, akik őt igazán szeretik. Az autista Lou számára mindezek elérhetetlenek, ámde nem is igen érdekli őt, mert tisztába van önmaga határaival, tudja mire képes, és mi az, amitől kiveri a veríték. Autista barátaival jókedvűek, boldogok, elég hozzá az emberek elfogadása, vagy a csöndes nyugalom, ahol nincsenek kevert szagok, harsogó, tudatot elnyomó ricsaj, egymáshoz nem illő színek. Az irányukba áramló szeretetet érzékelik és az ellenszenvet is, amiért nem szólnak, mert illetlen dolog lenne. 

Manapság több tudós úgy vélekedik, hogy a tükörsejtek „sérültek” az autistáknál, ezért nem képesek az utánzásos tanulásra. A sötét sebessége is arról győzi meg olvasóit, hogy a nem helyes agyi kapcsolatokat kell helyreállítani. Mi hisszük is, nem is és titkon abban reménykedünk, hogy Lou megmarad annak, ami, mert megkedveltük autista hősünk. El is képzeltem már neki helyet, ahol élhetne, egy természetközeli népet, akik délelőtt a földjüket művelik, állataikat gondozzák, gyermekeiket az árnyékos fák alatt, szabadon tanítják. Délben megpihennek, délután ismét dolgoznak, gyűjtögetnek, tanulnak. Este tábortüzet gyújtanak, az öregek meséket mondanak, miközben a férfiak faragnak, a nők meg szőnek, fonnak. Feltűnő lenne ebben a világban egy autista? Egy harmonikus, természetet, földet tisztelő, az emberi szabadságot megadó társadalomban semmiképp nem volna egy autista, integrálódni képtelen különc.

„Most fel kell tennem a kérdést”, ahogyan Elizabeth Moon is felteteti Louval, az autista magányából „kigyógyult” főszereplővel, amikor az önként vállalt űrbéli magányában arról elmélkedik, hogy ugyan teljesült egy gyermekkori álma, de ennek ára van, elveszítette minden barátját, és már nem szereti  Marjoryt.

Valójában mi az, amin változtatnunk kell?

Bódi Ildikó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

k.pestabacsivgmail.com

(Kovács István, 2013.10.15 09:53)

Most nagy kedvezménnyel kapható:
http://galaktikabolt.hu/termek/elizabeth_moon_a_sotet_sebessege.html

kovariditke@gmail.com

(Kővári Edit, 2009.09.10 18:24)

Gratulálok Ildikó!
Azt hiszem, hogy a leírtakhoz az ég adta világon semmit nem tudnék hozzátenni. Ez úgy kerek, ahogy van! És örülök, hogy megírta valaki ezt a könyvet!